Első napunkon délelőtt különböző játékok keretén belül összeismerkedtünk egymással, majd kezdődhetett is az alkotás.
Délelőtt kosarat készítettünk, amit az ebédszünet követett. Szerencsére a meleg főétel és leves megadta a kellő energiát ahhoz, hogy befejezzük a kosarakat és elkezdjük a mai nap második kreatív programját, a gyurma tálka formázást.
Miután mindenki elkészült izgalmas játékokkal folytattuk a délutánt. A nap során figyeltünk a megfelelő folyadékpótlásra, a gyerekeknek limodádéval, friss dinnyével és banánnal készültünk, és folyamatosan emlékeztettük őket a folyadékpótlásra.
Maradt idő azonban szabadfoglalkozásra is, így a gyerekek szabadon játszhattak a Kaptár játékaival. Népszerű volt a csocsó, illetve pingpong asztalunk, de a különböző társasjátékok is előkerültek, miközben jobban megismerték egymást a fiatalok.
A következő napunkat ismét játékokkal kezdtük. Gyors felpörgetést és reggelit követően bele is kezdtünk az alkotásba.
Délelőtt makramé táskadíszeket fontunk. A hatalmas színválaszták közül mindenki megtalálta a kedvencét. A gyerekek különböző fonási technikákkal készíthették el egyedi makramé díszeiket.
Ezt követően belefogtunk a halászsapkáink meghímzésébe, ami különösen jól jön a nyári hőségben. A gyerekek számos minta közül választva szabhatták magukra a sapkájukat.
Ebéd után egy kicsit megpihentünk, majd a délutánt játékokkal folytattuk. A napot ismét egy értékelővel zártuk.
Szerdán délelőtt egy kis játékot és reggelit követően megismerkedtünk Dohány Dominikkal, aki a videós foglalkozást tartotta nekünk. Dominik általános iskolai tanár és osztályfőnök.
Dominikkal megismerkedtünk a mozgókép készítés alapjaival, megosztottuk vele film- és videónézési szokásainkat. Workshopját videókkal színesítette, amikkel egyes példák megértését segítette.
A bevezetés után elkészíthették saját forgatókönyvüket, majd megkezdték a forgatást. A gyerekek nagyon lelkesek voltak, egész délelőtt lekötötte figyelmüket a videózás, ebéd közben is a forgatókönyvet beszélték át.
Délután gyorsan bekentük magunkat naptejjel és elindultunk a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériába, ahol egy rövid bevezetést és beszélgetést követően körbevezettek minket a # CONNECTED nevű kiállításon.
Körbevezetőnk maga is meglepődött, hogy milyen okos dolgokat mondtak a gyerekek és milyen jó meglátásaik voltak. A kiállítás interaktív elemeit a gyerekek maguk is kipróbálhatták. Ilyen volt például a különböző videójátékok kipróbálása és a bárány hímzés.
Utolsó előtti napunkon folytattuk a korábban elkezdett filmforgatást. A forgatókönyv írást felváltotta a színészkedés, operatőri és rendezői munka.
Ebéd után egy kis játékot követően szebbnél szebb képeket festettek a gyerekek vízfestékkel, különböző technikákkal.
Táborunk utolsó napján sem tétlenkedtünk. A pénteki napon befejeztük a hét elején megformázott tálkákat és néhány szeg meg fonal segítségével alkottuk meg a legszebb képeket.
Közösen megnéztük a videókat is, amiket szerdán és csütörtökön készítettek és vágtak meg a gyerekek.
Köszönjük, hogy gyermekeik velünk tartottak a Kaptár Alkotótáborban. Mi nagyon élveztük az együtt töltött időt, reméljük, hogy a gyerekek is hasonlóan pozitív élményekkel távoztak.
Jó volt látni, hogy a hét végére teljesen összekovácsolódott a csapat. Rengeteg élménnyel és tudással gazdagodtunk. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek. Úgy sejtjük, hogy szövődtek a táboron is túlmutató barátságok, aminek nagyon örülünk.
Ha szívesen visszatérnének a fiatalok, a Kaptár Ifjúsági Klub minden hétköznap 16:00-20:00 nyitott kapukkal várja őket és barátaikat. Facebook, illetve Instagram oldalunkon tájékozódni tudtok az aktuális heti programunkról, de akár terv nélkül, csak lazulni is be lehet ugrani hozzánk, minden 10 évet betöltött gyereknek.
Köszönjük a bizalmat, reméljük még találkozunk!
írta: Kolek Dorka
fotó: Novák Doro